Quantcast
Channel: Borkultusz » Borember
Viewing all articles
Browse latest Browse all 10

Dúzsi Tamás az év borásza

$
0
0

Dúzsi Tamást ötödször jelölte a Magyar Bor Akadémia a címre. A húsz éve kezdett önállóság méltó elismerése a megkapott díj.

Tamás első szavai a következők voltak:

„ A megtermelt alapanyagból sok munkával és odafigyeléssel igyekszünk a legtöbbet borainkból kihozni, jól iható, szerethető borokat készíteni. Egy rosé olyan legyen, hogy egy pohár elfogyasztása után ne tudjon az ember szabadulni a gondolattól, hogy meg kellene inni még egyet! A nehéz vörösboroknál pedig azt szoktam mondani, hogy nem hátrány, ha a komolyzenének is szép a dallama.”

Az egykor a Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, 64 éves szekszárdi borászt az őt gyerekkora óta körüllengő szőlő és bor illata ihlette arra, hogy saját maga is kitanulja ezt a mesterséget. Pályafutását a Szekszárdi Állami Gazdaságnál kezdte, majd borász és testnevelő tanárként dolgozott a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. A Pannónia Sörgyár és az Aliscavin után hazasodorta az élet, hiszen 1994-ben Tamás úgy döntött, hogy megpróbál a maga ura lenni, és elindította 3,6 hektáron saját borász vállalkozását. Jelenleg 26,5 hektár saját szőlőt művel, de bérelt és termeltetett területeivel együtt 45 hektárról készít bort a család.

Ha ki kellene emelnie kedvenc borát, akkor Tamás nehezen tudna választani, mint ahogy a szívéhez legközelebb álló gyermekét sem tudná megnevezni az ötből. A borászat jövője tehát megalapozott, ami a családi erőforrást illeti, hiszen gyermekei már vagy végzett szakemberek, vagy kacérkodnak a gondolattal, hogy majd egyszer a borász szakma tagjait gyarapítják.

Borai rendkívül sikeresek. Nemzetközi, vagy nemzetközileg akkreditált versenyeken az utóbbi években Franciaországban, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Magyarországon rengeteg érmet kaptak rosé borai és vörösborai. 2014-ben több aranyéremmel tértek haza többek között a Le Mondial du Rosé, a Challenge International du Vin, a ProWein és a Mundus Vini borversenyekről is.

Tamás élete a mai napig a bor és a kerékpározás körül forog. Nagy álma, hogy egyszer eljusson az ötszörös Tour de France győztes, a spanyol Miguel Indurain családi birtokára, hogy megkóstolhassa borait. A sporton kívül Tamás másik szenvedélye a szépirodalom, a versek világa. Színész barátai biztatására megtanulta az általa nagyon kedvelt Babits: Jónás könyvét, melyet már több alkalommal is előadott.

Mit ígér a borász annak, aki betér hozzá, hogy megkóstolja borait?

„A vendégeknek magam tartok szakmai borkóstolót, és ha érdeklődés van rá, a borhoz vagy a korhoz illő versidézetet is közreadok, szekszárdi költők, Garay János, Babits Mihály és a ma élő Kis Pál István tollából.”

Kedves Tamás, szívből gratulálunk a díjhoz! Kívánjuk, hogy felhőtlenül élvezze sikereit, használja ki a kitüntetés adta újabb lehetőségeket, hogy vágyai valóra váljanak. Magunknak pedig azt kívánjuk, hogy tudását továbbadva családja még sokáig örvendeztessen meg minket szebbnél szebb Dúzsi borokkal.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 10

Latest Images

Trending Articles